Fuss neki! – Milyen tanácsokkal lássuk el a kezdő futókat?

Fuss neki! – Milyen tanácsokkal lássuk el a kezdő futókat?

Mindig érkeznek új és új vendégek, akik most vágnak bele a sportolás rejtelmeibe. Különösen igaz lesz ez újév táján, mikor fogadalmaktól felbuzdulva érkeznek majd a mozogni vágyók, hogy 2018-ban elérjék áhított céljukat. Ezáltal az év ezen szakaszában sokkal több, a géppark közepén tanácstalanul ácsorgó vendéggel találkozhatunk. Számukra talán a legkézzelfoghatóbb kardio eszköz a futópad, mely hatékonysága és egyszerűsége révén könnyen elnyerheti a felhasználók tetszését is. Összegyűjtöttünk néhány tippet, melyekre edzőinknek érdemes felhívniuk a kezdő felhasználók figyelmét, ha futópados edzésre kerül a sor.

Miért a futópad?

A padon kisebb a becsapódás mértéke, hiszen megfelelő keménységű futófelületet biztosít, így minden kétséget kizárólag kevésbé károsítja az ízületeket, mint például a betonon futás. A sebesség és dőlésszög szabadon választható, nehezíthető, emellett a szőnyeg úgy van megtervezve, hogy minden egyes lépést gördülékenyebbé tegyen, tehát nagyobb tempó mellett is stabil és biztonságos környezetet biztosít. Az sem utolsó szempont, hogy még szabadtéri futást gyakran befolyásolják az időjárási viszonyok, a futópad esetében ez nem akadály. Futópad választásnál sok tényező szerint dönthetünk, konditermünk adottságaihoz mérten, a döntés előtt mindenképp ajánlott profikhoz fordulni.

Amit sosem szabad kihagyni

A bemelegítés rendkívül fontos, mivel ez a nyitja annak, hogy a szervezetet előkészítsük a fokozott fizikai terhelésre, valamint nyugalmi állapotból az aktív állapot felé billentsük. Az alapos bemelegítés az említetteken kívül, a sérülések elkerülése végett is nélkülözhetetlen. A legegyszerűbb gyakorlatok kezdő vendégeink számára a bemelegítéshez a váll-, törzs-, nyakkörzések, térdemelelés, guggolás, valamint ütemes séta a futópadon.

Alapok, melyet minden felhasználónak ismernie kell

Fuss neki! - Milyen tanácsokkal lássuk el a kezdő futókat? - 0

A biztonságos és célszerű felhasználás érdekében ismertetnünk kell vendégeinkkel a futópad kezelésének alapjait. A gyors leállás érdekében szükséges lehet a vészleállítógomb használata, ugyanakkor ideális módszer lehet a megállásra az oldalsó kapaszkodók megragadása, majd az oldalsó peremre való kilépés. A beépített programok inkább haladóknak valók, így a kezdő vendégeinknek a manuális beállítás ajánlott. A kézi konfigurációhoz ismertetnünk kell a start gomb, illetve a fokozatok növelésének és csökkentésének módját, valamint a dőlésszög beállításának lehetőségeit.

Mikor? Mennyit? Hogyan?

A rutintalan vendégeknek elegendő heti 2-3 alkalommal róni a kilométereket, de természetesen az edzettségi szint feljődésével ez a szám növelhető. Ahogy már említettük, a beépített programok inkább a tapasztalt játékosoknak javasoltak, így kezdetként saját tervet kell kidolgozni az edzés lebonyolítására. A klasszikus bemelegítő kocogás- sprint-levezető kocogás kombinációt megtoldhatjuk intervallum jellegű blokkokkal vagy az abszolút tapasztalatlan felhasználók számára, az első pár edzésen a tempós gyaloglás és kocogás párosát is ajánlhatjuk. A felszerelést illetően mindenképp hívjuk fel vendégeink figyelmét, a megfelelő futócipő (az ízületek védelme érdekében), és a testhez álló nadrág viselésére ( a bő szárú nadrágok balesetveszélyesek lehetnek futás esetén). Képernyő adatainak elemzésére nem lesz szüksége egy laikus felhasználónak, azonban némi tájékoztatást nem árt adnunk, hogy a legalapvetőbb adatokról, mint a megtett kilóméterek, pulzusszám, vagy elégetett kalóriák.

Az edzés után

A megfelelő levezetés éppolyan lényeges, mint a bemelegítés. Futópadon történő edzés esetén ez lehet lassú kocogás vagy ütemes séta, de semmiképp sem helyettesítheti a nyújtó gyakorlatokat, mivel ezek segítenek a rugalmasság megőrzésében, és az izomláz enyhítésében. Nem utolsó sorban a kellő mértékű folyadékutánpótlásra is fel kell hívni vendégeink figyelmét, hiszen a kezdők erről hajlamosak megfeledkezni.

Fitness termünk megítélésében korántsem csak a remekül felszerelt gépparknak van szerepe, hanem edzőink, alkalmazottaink hozzáállásának is. A szakszerű tájékoztatás és segítség, pedig egészen biztos elnyeri vendégeink szimpatizációját, főleg ha éppen csak most csöppentek bele a sport világba.

Bármilyen kérdése van, keressen minket bizalommal!